Kerta.hu

A község Veszprém megye északnyugati részén, a Somló-hegytől nyugatra, a 8-as számú főúttól 5 km távolságra van.

Evangélikus templom:

1743-ban az oratórium fából és növényi falakkal készült el, 1792-ben épült a templom, 1887-ben orgonát, szószéket vett a gyülekezet Pápáról.

Katolikus templom:

XVIII. század második felében épült meg a mostani formája. Műemléki védelem alatt áll, szentélye gótikus, XV. századi hajója barokk.

 

Emeletes iskola:

100 éves épület, katolikus iskola volt.

Iskola:

1962-ben épült, 1964-ben körzetesített iskola lett. 1989-ben épült az új része,1993-ban beépítették a tetőteret, itt kapott helyet a több mint 10000 kötetszámú könyvtár, amely a községi és iskolai könyvtárból jött létre.

Az épület falán két emléktábla van elhelyezve, az egyik az iskola fennállásának 300. évfordulójára (1993), a másik Süle Sándor születésének 100. évfordulójára (2008).

Süle Sándor:

(1908-1996) Pedagógus, helytörténész, Kertán született. 1929-től nyugdíjba vonulásáig Kertán tanított, 1946 után körzeti tanfelügyelő, 1951-től a kertai iskola igazgatója.

Aktív résztvevője volt a szakmai szervezetek munkájának, és Kerta község közéletének.

1937-től rendszeresen jelentek meg írásai és tanulmányai, amelyekben az iskolai nevelés és a helytörténeti kutatás legfontosabb kérdéseivel foglalkozott.

Helytörténeti gyűjteményeinek jelentős részét a kertai iskolának ajándékozta, amelyet állandó kiállításon mutatnak be.

1995-ben jelent meg A felszabadult Kerta 10 éve című monográfiája, amely 1945 után az első helytörténeti könyv volt.

Helytörténeti gyűjtemény:

 

I.-II. világháborús és 1956-os emlékmű:

A katolikus templom kertjében áll, 1991-ben az önkormányzat állíttatta, rajta az I. és II. világháború és az 1956-os események áldozatainak nevével.

Takarékszövetkezet bankjegykiadó automatával

Vasútállomás

Budapest-Szombathely vonal